Prof. Dr. Entz László (1951.11.16. – 2023.05.06.)
„Az eltűnt bajtársat nem pótolhatja soha semmi. Öreg bajtársak nem könnyen teremnek. Mi érhet föl a közös emlékek, együtt átélt nehéz órák, viták, megbékülések, érzelmek kincsével!”
(Antoine de Saint-Exupéry)
Dr. Entz László 1951. november 16-án született Budapesten. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1976-ban szerzett orvosi diplomát, és még abban az évben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem IV. számú Sebészeti Klinikájára került radiológus gyakornokként. Azóta megszakítás nélkül a Városmajorban dolgozott. 1981-ben radiológiából, 1985-ben általános sebészetből, 1987-ben érsebészetből – Soltész Lajos utolsó tanítványaként – kiváló minősítéssel szakvizsgázott. 1995-ben kandidátusi fokozatot szerzett, majd 2006-ban a Semmelweis Egyetemen habilitált, 2008-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatóhelyettese, majd 2012-től az Érsebészeti Klinika igazgatója, azt követően 2016-ig az Érsebészeti Tanszék tanszékvezetője volt. A graduális és postgraduális oktatásban és vizsgáztatásban is jelentős szerepet vállalt magyar, angol és német nyelven. 2012-től Dr. Nemes Attila professzortól vette át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karával közös Egészségügyi Mérnök MSc képzés keretében a „Klinikai műszeres diagnosztika és terápia” című tantárgyat. Ph.D. téma- és alprogramvezetői feladatokat is ellátott. Számos hazai és nemzetközi orvostársaság tagja, 2003-tól a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségi tagja, 2005-2011-ig főtitkára volt. Életműve elismeréseként a társaság a Soltész Lajos emlékérmet adományozta neki. A Román Érsebészeti Társaság tiszteletbeli, az Osztrák Érsebészeti Társaság levelező tagságával tüntették ki. 2001-től az Érsebészeti Szakmai Grémium tagjaként, majd elnökeként tevékenykedett. 2011-től 2021-ig az Egészségügyi Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tagozatának elnöki feladatait látta el. 2014-től 2019-ig köztestületi képviselő volt az MTA V. Orvostudományi Osztályán. 2021-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki önzetlen gyógyító munkájáért, valamint több évtizedes oktatói és kutatói tevékenységéért.
Az 1990-ben Nürnbergben töltött egy éve alapvetően meghatározta későbbi pályafutását. A dialysis shuntképzés mellett elsajátította és hazahozta az akkor úttörő technikának számító carotis everziós endarterectomia módszerét. Ezek az ismeretek nem csak a klinikai, hanem tudományos munkásságát is megalapozták. Radiológus előélete, intervenciós képzettsége miatt már a kezdetekkor felismerte az endovaszkuláris érsebészeti megoldások kiemelkedő szerepét a mindennapi érsebészeti gyakorlatban.
Vezetőként mindig teret engedett fiatalabb kollégáinak. Megnyitotta az utat az új módszerek, kutatási eredmények, klinikai irányelvek megismeréséhez. Lehetővé tette kongresszusokon, továbbképzéseken, speciális tréningeken való részvételünket. Sokunk számára az ő segítségének is köszönhetően kinyílt a világ, megismerhettük az érsebészet főbb fejlődési irányait. Vezetési stílusára a megértés, a párbeszéden és konszenzuson alapuló megoldás keresése volt jellemző. Nem szívlelte a konfliktusokat és konfrontációkat sem a klinikán belül, sem azon kívül. Tisztelettel fordult más intézményben dolgozó kollégái felé.
A hivatalos életrajz mögött egy nagyon sokrétű egyéniséget találunk. Igazi reneszánsz embert, aki saját példájával mutatta meg nekünk, hogy a „klinikán kívül is van élet”. A dunaalmási Öregmalom Színtársulat amatőr előadásain több emlékezetes alakítását láthattuk. Halála előtt is éppen Molnár Ferenc Szívjáték című darabjának ősbemutatójára készült, melyet rendezett és amelyben Vincent Reid berepülő pilótát alakította volna. Élmény volt vele minden beszélgetés a zenéről, az irodalomról, a művészettörténetről, történelemről vagy akár az aktuális nemzetközi helyzetről. Klasszikus műveltsége nagy tiszteletet ébresztett még azokban is, akik talán máshogy látták a világot, mint ő. Angolul, németül, franciául is beszélt. A rendszeres bridzs és a főzés is fontos részét képezte életének. Szakmai előmenetelénél mindig is fontosabbnak tartotta családját. Sárika szerető férje, négy csodálatos gyermek (Sarolta, László, Domokos és Zsófia) büszke édesapja és tizenöt unoka boldog nagypapája volt. A titkárságon kávézva mindig róluk mesélt, és tervezgette a közös programokat. A Szuverén Máltai Lovagrend III. rendi magisztrális lovagjaként számos elfoglaltsága mellett is segítette a rászorulókat, szegényeket és betegeket.
Családi életével, emberségével, tudásával, szerényégével és mély hitével sokunk számára adott példát és mutatta meg, hogy mi is a legfontosabb az életünkben.
Entz professzorra emlékezve a referáló előtt levetítették egy közelmúltban a Tükör-Képek televíziós magazinban készült riportot. A film minden pillanata élmény, mert elénk tárul egy igazi orvos és polihisztor története, aki a hivatásáról beszélve azt tanácsolja nekünk, hogy orvosként próbáljunk meg kicsit a beteg bőrébe belebújni és onnan szemlélni az eseményeket és megérteni a problémáját. Azt hiszem az életének utolsó kétnapjában ezt a tanítását is megérthettük.
Nagyon fog hiányozni a mosolyod, megnyugtató hangod, vicces történeteid, a baráti beszélgetések, a tanácsaid és biztatásaid. Nyugodj békében Laci!
„Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”
(Marcus Tullius Cicero)
Sótonyi Péter és Szeberin Zoltán
az Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszék
minden munkatársa nevében
Kolossváry Endre és Palásthy Zsolt
a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság
